Facebook
Címlap Cikksorozat

PostHeaderIcon A DÖK Szervezeti és Működési Szabályzata Mi legyen egy jó DÖK SZMSZ-ben?

Mint azt előző írásunkban olvashattátok, a DÖK-tagok feladatköreit az SZMSZ-ben tisztázni és szabályozni is kell, az esetleges félreértések elkerülése érdekében. Harmadik cikkünkben arról olvashattok, hogy miket kell tartalmazni egy jó DÖK SZMSZ-nek.

Bizonyára tudjátok, hogy a DÖK létrehozásához elengedhetetlen egy Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) megalkotása. Ez azért fontos, mert a továbbiakban ez alapján fog működni az DÖK. E dokumentumban szükséges leírni mindent a diákönkormányzat működésével kapcsolatban. Fontos, hogy egy jól elkészített SZMSZ hosszú évekre meghatározhatja a DÖK működését, és nem kell minden tanév elején módosítani. Természetesen nem árt olykor átolvasni, hogy valóban az ott leírtak szerint működik-e a DÖK.

NE FELEDJÉTEK, HOGY AZ ALÁBB LEÍRTAK NEM KIZÁRÓLAG AZ ISKOLAI DÖK-RE, HANEM A VÁROSI/TELEPÜLÉSI VALAMINT A KOLLÉGIUMI DÖK-ÖKRE IS VONATKOZIK!!!

 

 

A SZMSZ-ben feltétlenül benne kell lennie az ALAPADATOK-nak, tehát az iskola nevének, címének, a diákönkormányzat nevének, a DÖK alakulás dátumának, elérhetőségének, stb…).

Ki kell fejteni néhány mondatban, hogy az adott diákközösségnek MIK A CÉLJAI, miért jött létre pontosan ez a közösség. Ehhez kapcsolódóan le kell írni a CÉL SZERINTI TEVÉKENYSÉG-et, vagyis azokat a feladatokat, amiket a DÖK végez céljai elérése érdekében. Például ha a DÖK egyik célja az érdekképviselet, akkor ebben a pontban szükséges leírni, hogy a DÖK igazlátó napot szervez félévente egyszer és annak ki a felelőse.

A következő kihagyhatatlan „elem” a DÖK TÖRVÉNY ADTA JOGAINAK FELSOROLÁSA ÉS AZOK KONKRETIZÁLÁSA. Ez a pont tartalmazza az eszköz- illetve teremhasználat leírását, valamint, hogy a DÖK hogyan részesül az iskola/intézmény költségvetéséből.

Szabályozni kell a külső szervezetekkel (például: Diákjogi Szektor, IKF Alapítvány, MODE, KD, Oktatási Minisztérium, intézmény fenntartója, városi DÖK, stb…) való KAPCSOLATTARTÁST.

Ezután következhet a MUNKAMEGOSZTÁS ELVE, vagyis az egyes tisztségviselők megnevezése és feladatik rögzítése. Milyen kérdésekben van döntési- egyetértési joga az egyes vezetőknek. Szükség lehet munkacsoportok létrehozására (sulirádió, kommunikációs team, jogi referensek csoportja, iskolaszékbe delegáltak, stb…) – e munkacsoportok feladatköreit is ebben a pontban kell szabályozni.

A DÖK TAGJAINAK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEIRŐL sem árt néhány pontban említést tenni. Itt a nagyon részletes szabályozást azonban nem javasoljuk, mivel a DÖK-ben való részvétel önkéntes alapon működik.

Nem szabad elfelejteni a GAZDÁLKODÁSSAL összefüggő szabályozást. Konkrétan azokat az elveket, hogy a DÖK pénzeszközeit milyen módon kezelje a pénztáros és hogyan használhatja e forrásokat.

Le kell írni az SZMSZ-ben, hogy a közösség milyen elvek szerint dönt egyes kérdésekben, tehát a DÖNTÉSI ELVEKET. Itt arra kell gondolni, hogy az egyes határozatokat nyílt vagy titkos szavazással hozzátok-e meg, illetve, hogy elég az egyszerű többség (50%+1 szavazat) egy döntés meghozatalához, vagy 2/3-os támogatás kell egy-egy döntéshez.

Az ÜLÉSEZÉS SZABÁLYAI ÉS GYAKORISÁGA szintén fontos elem az SZMSZ-ben. Ez a pont tartalmazza, hogy milyen időközönként kell összehívni az üléseket, milyen módon (meghívó, email, iskolarádió), valamint a jegyzőkönyv és jelenléti ívvel kapcsolatos szabályokat. Nem árt leírni azt sem, hogy ki vezeti a megbeszéléseket és persze említést kell tenni a határozatképesség kritériumairól is.

A jó SZMSZ tartalmazza még a KÉPVISELŐK (szóvivő, elnök, elnökhelyettes, stb…) HATÁSKÖREIT, tehát azokat a jogokat, amiket a közösség ad az őt képviselő választott vezetőknek. Gondolhatunk itt például az aláírási jogra.

Végül, de nem utolsó sorban ne hagyjátok ki a ZÁRÓ RENDELKEZÉSEKET. Ebben le kell írni, hogy mikor fogadták el a dokumentumot, mikor lép hatályba az elfogadott dokumentum, és azt is írjátok le, hogyan lehet módosítani az SZMSZ-t.

Ügyeljetek arra, hogy a megfelelő ALÁÍRÁSOK se maradjanak le az SZMSZ végéről. Érdemes több eredeti példányban elkészíteni az SZMSZ-t és a saját példányon kívül elhelyezni egyet az igazgatónál, a könyvtárban, illetve elküldeni azt az intézmény fenntartójának is.

Ne feledjétek! Nem attól lesz jó egy SZMSZ ha hosszú! Legyen átlátható, jól tagolt és a fent felsorolt pontokat mindenképpen tartalmazza!

Következő cikkünkben a házirendről olvashattok részletesen.

Tóth Ákos

Diákjogi Szektor

Módosítás: (2010. március 02. kedd, 12:40)